Van olyan helyzet, idő, amire azt mondjuk, hogy ezt nem kértük! Nem kértük, nem kívántuk, erről nem álmodtunk! Az élet tudja, miért kell így történjen.
Amikor meglátod, hogy a gyereked nem vesz levegőt, amikor átsuhan a fejed felett az, hogy nem él, – hiszen mindenki azt mondja, hogy sírnia kellene, venni az éltető levegőt – akkor egy olyan érzés fog el, amit soha máskor nem érzel. Ez az érzés az amit soha senkinek nem szabadna átélnie. Soha egy anyának nem szabadna ilyennel szembesülni a szülés pillanatában! Soha egy pillanatig nem gondolhatna arra, hogy a legnagyobb baj van.
De tudjuk, az élet nem ilyen.
Nagyon sok nő szembesül az élet “igazságtalanságával” amikor a gyermeke megszületik. Vannak akik egy ilyen vagy hasonló helyzetet soha nem tudnak feldolgozni! Vannak akik azt gondolják erősek, mindenből felállnak, aztán eltűnik az erő és összeomlanak! Vannak akik teljesen összetörnek és soha nem tudnak felállni belőle! Nagyon sokan vagyunk és nagyon sokféleképpen éljük meg!
Nem vagyunk egyformák! Nem egyformán gondolkodunk! Nem egyformán oldunk meg ilyen helyzeteket!
Én az az ember vagyok, aki először azt érzi, hogy ebből képtelenség felállni! Aztán van erőm arra, hogy mégis elkezdjek azon dolgozni, hogy milyen megoldással tudunk lépcsőről lépcsőre kimászni a mélységből.
Ez a mélység változó nagyságú! De kell hogy tudd vannak kapaszkodók! Én is kapaszkodtam.
Kapaszkodtam, aztán visszaestem! Visszaestem egyszer, visszaestem százszor.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: